Gesztenyefa

Ágh István
Gesztenyefa

Megtüskésedtek gyümölcseid, megkövesedtek,
megfényesedtek, mint a sóskövek,
kormos törzs lettél, karmaid nőttek,
rozsdás koronád verebek vaslétrája lett,
viselted csúfságod telét,
s kivirágoztál beton fölé nőtt gesztenyefa,
korom esik a sziromtövekbe,
mint a kisgyerekek fülkagylójába,
az ablak alatt virágozz akkor is,
csak szégyenítsd e lila salakos földet,
vonjál csodát szilánksebhelyes törzsed fölé,
fogadd a szelet, mint albérlő a szeretőt,
szökve érkezik hozzád a falakon át,
virágod lesz, leveled, virágporod,
amint egymásba kavarog,
hánytorgat az égben, fektet a levegőben,
fölsodor fehér templomtoronnyá,
ott döncöl, ott dajkál, ott hasogat,
fölcsapja tetőd, hanyatt vet,
a szakadék fölött visszaránt,
lobogtasd szobánkba varázslatod,
szekrényről szekrényre, tükörből tükörbe,
szemekből szemekbe lobogj,
ne a nyomorúságba lépjek, ha ajtót nyitok,
hadd higgyem, ha az asztalhoz ülök lombodban vagyok,
világosságodban, illatodban, életedben
öleljek, egyek, gyereket öltöztessek tebenned
ég és föld között.