Allegro ma non troppo
Szép vagy - mondom az életnek -
gazdagabb nem is lehetnél,
kuruttyolóbb, fülemülébb,
hangyával s magokkal teltebb.
Igyekszem kedvében járni,
hízelgőn szemébe nézni.
Előre köszönök mindig,
alázatos, jámbor arccal.
Útját állom egyszer balról,
útját állom másszor jobbról,
repesek a csodálattól,
térdre hullok bámulattól.
Milyen réti ez a szöcske!
be erdei ez a málna!
ezt soha nem hittem volna
hogyha nem jövök világra!
Nincsen - mondom az életnek -
téged mihez hasonlítnom.
Nem csinált más jobb, se rosszabb
fenyőtobozt rajtad kívül.
Dicsérem bőkezűségét,
s milyen ügyes! találékony!
talpraesett! - s ráadásul
bűvös-bájos-boszorkányos.
Csak valahogy meg ne sértsem,
csak ne lobbanjon haragra.
Már vagy jó százezer éve
ugrándozom itt kacagva.
Tépem szirmait, cibálom:
megállt? meghallotta volna?
Egyetlenegy pillanatra
végcélját feledte volna?
(Gömöri György fordítása)
In: Kilátás porszemmel (Jelenkor, 1997)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése