Wisława Szymborska
Előhang egy komédiához
Üveghegedűt csinált magának, mert látni akarta a muzsikát. Fölvonszolta a bárkát a hegy tetejére, és várta, mikor emelkedik odáig a tenger. Éjszakánként a menetrendet böngészte; a végállomások könnyekig meghatották. Szekfűt termesztett, gével. Verset írt arról, hogy nő a haj, meg egy másikat, ugyanarról. Elrontotta a toronyórát, hogy egyszer és mindenkorra megállítsa a lombhullást. A metélőhagyma cserepéből akart kiásni egy várost. Mosolyogva járkál, talpán a Földdel, olyan bizonytalanul, ahogy kétszer kettő kettő, boldogan. Amikor megmondták neki, hogy egyáltalán nem is létezik, nem halhatott meg bánatában - kénytelen volt tehát megszületni. Már éldegél valahol, pislog és cseperedik. A legjobbkor! Épp idejében! Szerelmetes Nagyasszonyunknak, az Édes-Megfontolt Masinának illedelmes mulatságaihoz és ártatlan játékaihoz hamar szüksége lehet egy bolondra.
(Csordás Gábor fordítása)
In: Kilátás porszemmel (Jelenkor, 1997)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése