Álom
Én elesettem, elporladottam, földem.
Fényképen megőrzött alakját felöltve:
arcán lombárnyékkal, tengeri kagylóval kezében
álmom felé tart.
Sohanapján ellobbant éjszakákon,
mindörökre egymásra nyíló üres tereken,
hétszer hétszer hét csöndön át közeledik.
Megjelenik szemhéjam belső oldalán,
ez az egyetlen világ, mely nyitva előtte.
Golyóval átvert szíve lüktet.
Hajából kilobban az első szélroham.
Létezni kezd a mező közöttünk.
Ég száll fölé felhőkkel, madarakkal,
a láthatáron hegyek fakadnak hangtalanul,
s elindul egy folyó megkeresni a tengert.
Olyan messzire látni már, olyan messzire,
hogy egyszerre van nappal és éjszaka,
és összefolynak mind az évszakok.
Négy negyedét legyezőként szétteríti a hold,
hópelyhek és pillangók együtt kavarognak,
és hull a gyümölcs a virágzó fáról.
Közeledünk egymáshoz. Talán könnyezünk,
talán mosolygunk. Még egy lépés,
és tengeri kagylódban meghalljuk együtt,
hogy morajlik ezer zenekar,
hogy zúg nászindulónk.
(Csordás Gábor fordítása)
In: Kilátás porszemmel (Jelenkor, 1997)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése