Az ég
Ezzel kellett kezdeni: az ég.
Párkány, keret és üveg nélküli ablak.
Nyílás és kívüle semmi,
de sarkig kitárva.
Nem kell derült éjszakára várnom,
se fejem fölemelnem,
hogy lássam az eget.
Az ég itt van mögöttem, a kezem ügyében, a szemhéjamon.
Szorosan beburkol,
fenntart.
A legmagasabb hegyek
sincsenek közelebb az éghez,
mint a legmélyebb völgyek.
Sehol sincs több belőle,
mint másutt.
Egy felhőre éppoly kíméletlenül
nehezül, mint egy sírra.
A vakond éppúgy égi lény,
mint a tárt szárnnyal lebegő bagoly.
A kútba hulló dolgok
égből égbe hullnak.
Porló, folyékony, sziklás,
lángbaborult és illó
égi terek, az ég morzsái,
fuvallatai és asztagai.
Ég mindenütt,
még a bőr alatti sötétben is.
Eget eszem, eget ürítek.
Kelepce vagyok a kelepcében,
lakott lakó,
birtokba vett birtokbavétel,
kérdésre felelő kérdés.
Eget és földet különválasztva
helytelen módon
gondolkodom az egészről.
Így épp csak átélhetem,
és közelebbi címen,
gyorsabban megtalálhat,
ha keres valaki.
Ismertetőjelem
rajongás és csömör.
(Csordás Gábor fordítása)
In: Kilátás porszemmel (Jelenkor, 1997)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése