Memóriakártya
Czigány Zoltánnak
Jaj, régi telek, hová lettetek?
És barátaim, kik hóvá lettetek,
és széllé már, fütyülve dátumokra:
visszaemlékszem hangotokra.
Halott nevek a mobilomban,
egyre többen: már hallhatatlanok,
de a jegyzékben számuk ott van,
ameddig én még itt vagyok.
Tíz vagy húsz éve merre jártam
ezen az estén? Hánykor sötétedett?
Kire várhattam átázott kabátban,
és aki nem jött, az most hol lehet?
Milyen ruhában és vajon hol
álltam pohárral éjféltájban,
tettem-e fogadalmat akkor,
és teljesült-e, mire vágytam?
Azok az arcok hova lettek?
Mint városban a foghíjtelkek,
feltünedeznek a hiányok:
két pillanat közt rájuk látok.
Az antennák és hófogók között
visszanézek egy másik évbe,
és nem tudom, ki ott jár távolodva,
abból az évből visszanéz-e.
Lemerül lassan ez az év is,
de bennünk mentve minden emlék,
halottak hívnak és élők üzennek,
a PIN-kód: kettő, nulla, egy, négy.
In: Világadapter (Magvető, 2016)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése