José Juan Tablada
Előhang
A pillanat pilléit űzöm,
aztán aranytűddel, Művészet,
az elmúló papírra tűzöm.
Fát és palántát hogyha látok,
könyvemben mindörökre őrzöm,
akárcsak egy préselt virágot.
Aprócska vers, de a valóság
úgy tündököl föl játszi tükrén,
mint harmatcsöppben drága rózsák.
Kis pézsmamag, te csodaszellem,
az illatodnak színpadára
leng sok letűnt halott szerelmem.
Kagyló, melyet kilök a tenger,
látatlanul hever a parton
s együtt zenél a végtelennel.
(Kosztolányi Dezső fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése